A tegnapi bejegyzésemben már elhoztam az eddigi New York-i megjelenéseiket a lányoknak, de a nap nem ért véget ott annyival. A Today Show után a Little Mix hivatalos volt a Refinery 29-hez, ahol beteg gyerekek találkozhattak velük.A kicsik imádták a szuper meglepetésüket, a lányok pedig szívesen fotózkodtak is velük. Ezt követte egy majdnem 20 perces élő Facebook közvetítés.
Tegnap csak a fellépésüket tudtam nektek megmutatni a Today Show-ról, ma viszont már 3 képpel gazdagodtunk. Én még mindig imádom az öltözetüket, annyira remekül állt nekik.
Az elmúlt két napban számos Snapchat videót posztoltak. Leginkább Pesy felvételek vannak, a két lány minden őrültségben részt vesz! De akad videó arról is, hogy esett a hó, aminek iszonyatosan örültek. Szegény Paul, a menedzserük, tegnap ping-pong csatát vívott Perrie-vel. A lenti linkek között van, amelyik Leigh által feltöltött videókhoz vezet.
A Little Mix megállíthatatlan jelenleg. Megjelent legújabb lemezük a Glory Days, ami két hete első helyen áll, egy hatalmas turnéra készülnek 2017-ben, és éppen most jelent meg közös kollekciójuk az USA Pro-val. Leültünk Perrie-vel, Leigh-Anne-l, Jesy-vel és Jade-el beszélgetni az új tervekről, mi van a lejátszási listájukon, és megtudjuk, hogyan érzik magukat a testükben...
Elsősorban gratulálok - hogyan tettétek össze srácok ezt az albumot? Őrült év lehetett.
Perrie: Igen, nagyon intenzív egy év volt, de az egész USA Pro csapat támogató volt. Rengeteget dolgoztak az időbeosztásunkkal, de kezet nyújtottak és mindenben segítőkészek voltak. Annyira szórakoztató volt a tervezés - ez olyan, mint amikor minden lány arról álmodik, hogy ruhát tervez, nem?
Minden egyes darab kapcsolódik valamelyikőtök személyiségéhez - kértetek tanácsot egymástól vagy csak tudtátok, mit akartok létrehozni?
Jesy: Igen, azt hiszem, pontosan tudjuk, mit akarunk, pontosan tudjuk, hogy mi illik a testünkre, amiben jól érezzük magunkat, így csak jött, természetesen.
Perrie: Teljesen tudtuk, hogy milyen terveink vannak. Jesy-ét tudtam, hogy fekete lesz, hogy darabokbók áll és hálókból. Leigh-Anne a tiédről tudtam, hogy testhezálló lesz és dögös lesz a testeden. Tudtam, hogy Jade-é cool lesz és gengszteres és kisfiús is egyben.
Ha ki lehetne emelni egy darabot, melyik lenne az?
Jade: Joggers - valószínűleg hordanám, mert annyira kényelmes.
Perrie: Igen, már tettem kérelmezést tíz 8-as és tíz 10-es méretre.Ezeket elpakoltam a próbákra és a turnéra.
Jesy: Az én leggins-emet és a kapucnisból, kettőt!
Leigh-Anne: Valószínűnek tartom a kapucnisat, mivel egyre hidegebb van, és most tényleg kell, hogy meleg legyen.
Milyen gyakran edzel?
Jade: Amikor táncra járunk, nekünk az az edzés, így minden este végén csinálok egy fél órás aerobikot, de általában igyekszünk, és dolgozunk rajta, ha tudunk. Mindent csakis mértékkel!
A nap nem ért véget, így van még időm az amszterdami események bemutatására. A csajok először is dedikálták a Glory Days-t a Fame áruházban, ahonnan eddig csak rajongói fotókat kaptunk. Perrie megjelenése egyszerűen fantasztikus volt, imádtam!
A dedikálás után a QMusic rádió vendégei voltak, ahol nemcsak interjút adtak, de elénekelték a Hair-t és a Shout Out To My Ex-t is. Az interjú is előkerült, amint lesz időm, lefordítva elhozom nektek! A videón jobban látszik kedvencünk haja, annyira ötletes, és előnyös is számára.
A brit lánycsapat Glory Days nevű albuma pénteken érkezik. Ehhez kaptunk egy kérdezz-feleleket a Buzzfeed-től! Íme! Csak a Perrie-t érintő részeket fordítottam le!
#1. Mi az első dolog, amit reggel csinálsz, ébredés után?
Perrie: Fogmosás
#2. Amikor bemész egy bárba, mit szoktál rendelni?
Perrie: jack Daniel's és kóla
#3. Mi az az egy csúnya szó, amit gyakran használsz?
Perrie: F*ck. (fordítás nélkül is érteni lehet...)
#4. Mi az utolsó dolog, amire rákerestél Google-n?
Perrie: Tesco
#5. Ki az utolsó személy, aki hívott vagy hívtad?
Perrie: Anyukám
#6. Mi a háttérképed a mobilodon/számítógépeden?
Perrie: A kutyám!
#7. Mi volt az utolsó kellemetlen helyzet, és mit tettél?
Mindenki: Nem akartunk valamit megcsinálni, mint csoport, és mondtuk, hogy nem csináljuk meg!
A mai napon végre megérkezett a következő dal a Glory Days-ről, a Touch! Nagyon jóra sikerült, pörgős, vidám dal. Holnapra ígérték a Nobody Like You-t. Már nem kell sokáig várnunk a többire sem, hiszen 3 nap múlva GLORY DAYS! Izgatottan várom, hiszen eddig egyik megjelent dal sem okozott csalódást!
Tegnap Perrie és Jade Fitzy&Wippa vendégei voltak. Rajongók kérdéseit olvasták fel nekik, az 1 perces felvételen sokra nem került sor, hiszen amikor arra a kérdésre jutott sor, hogy Jesy miért nem viseli a jeggyűrűjét, Jade kikapta a riporter kezéből a papírt, összegyűrte, majd eldobta, Perrie pedig egyszerűen válaszolt: A következő kérdést!
A mai napon a BBC Children In Need rendezvényét népszerűsítették,ugyanis Twitterre kiposztoltak egy fotót, amin a jótékonysági esemény jellegzetességét, a sárga mackófület viselték. Annyi biztos, hogy pénteken láthatjuk őket a TV-ben ezzel kapcsolatban.
@twitter/littlemix: Jelezzük támogatásunkat, és fület is kaptunk a @BBCCiN-től! 💛😜 A lányok fellépnek pénteken 📺🎤..... ne felejtsétek el! #CiN LM HQ x
Máris megérkeztem a legfrissebb hírekkel. A csajok az este folyamán az ausztrál X-Factorban léptek fel. Természetesen a legújabb dalukkal, a Shout Out To My Ex-el léptek fel, de a döntősök a produkciójuk előtt a Wings-et adták elő. Nagyon dögösek voltak, és remek előadást nyújtottak. Látszik néha a háttérben, ahogy Adam Lambert élvezi a dalt.
Aki eddig a Fabulous magazin fotósorozatától volt elolvadva, annak ajánlom a Fault fotóit. Ma reggel mindenkit meglepve kerültek fel az internetre a magazinhoz készült képkockák. Perrie-ről mindegyik fantasztikus lett, imádom őket nagyon, nem bánnám, ha még kapnánk párat. A hozzá kapcsolódó interjút hamarosan elhozom nektek, ahogy a Fabulous-ét is.
Mivel még ausztráliában tartózkodnak, Ash London elcsípte őket egy kisebb interjú erejéig. A téma természetesen a Glory Days volt. Az interjúhoz két képet is kaptunk már.